#Budai Vár

Gyorsít a kormány a budavári beruházások tempóján
 

Gyorsít a kormány a budavári beruházások tempóján

A Budai Vár rekonstrukciós terveivel összefüggésben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított a kormány több beruházást: az egykori lovarda, a főőrségi épület, valamint a Stöckl-lépcső is gyorsított közigazgatási eljárásban épülhet újjá.

hvg.hu hvg.hu



Az lesz Orbánnak a Budai Vár, mint ami Gyurcsánynak a kormányzati negyed volt?
 

Az lesz Orbánnak a Budai Vár, mint ami Gyurcsánynak a kormányzati negyed volt?

Egyre több pénzt költenek, és egyre több részprojektet jelölnek ki a Budai Vár rekonstrukciójával kapcsolatban, miközben még az újjáépülő épületek funkcióiról sincs döntés. Ha a szakértőkből álló Hauszmann-bizottság bele is folyna, a döntést a kormány magának vindikálja. Nagy pénzek hosszú távon történő elköltéséről van szó, a beruházás egyebek mellett a Liget Projekt előrehaladásával is összefügg. Nem vennénk rá mérget, hogy az egész nem jár úgy, mint a Gyurcsány-féle kormányzati negyed.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid




A 8 legriasztóbb dolog a költségvetésben
 

A 8 legriasztóbb dolog a költségvetésben

Orbán Viktor a Várba költözik, az állam többet költ önmaga fenntartására, még több stadion lesz, a közmunkát felpörgetik. Ide-oda tologattak még pár milliárdot, de a 169 milliárd forintos nagy titkot nem akarták feltölteni tartalommal. Elfogadták a 2015-ös költségvetés fő számait.

hvg.hu hvg.hu

Lett egy villája a Várban egy jegybanki alapítványnak
 

Lett egy villája a Várban egy jegybanki alapítványnak

Potom 3,4 milliárd forint körüli összeget fizetett Matolcsy György jegybankja által létrehozott öt alapítvány egyike egy villáért Budapesten a Vár területén. Egy másik pedig csaknem 2 milliárd forintot kóstál. Rendezvény- és oktatási központ lesz bennük, meg a jegybank doktori képzése is ott folyik majd a tervek szerint.

hvg.hu hvg.hu

Két német katona csontjaira bukkantak a budai Várban
 

Két német katona csontjaira bukkantak a budai Várban

Két német katona földi maradványai kerültek elő kedden a budai Vár területén, a Dísz téren talált világháborús bomba és lőszerek mellett - közölte Töll László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya vezetője.

MTI MTI



Orbán visszafoglalná a magyar népnek a budai Várat
 

Orbán visszafoglalná a magyar népnek a budai Várat

A budai várnegyed rekonstrukciója nemcsak a kormány, hanem minden magyar ügye – ezt mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken a budai Vár átfogó rekonstrukciójával foglalkozó Hauszmann Bizottság alakuló ülésén, a Parlamentben.

MTI MTI




Így kínálja, ha tényleg el akarja adni a lakását!
 

Így kínálja, ha tényleg el akarja adni a lakását!

Az ingatlanértékesítő portálok és apróhirdetési oldalak sivár, katalógus szagú egyenkínálatát megtörve végre valaki komolyan vette azt a feladatát, hogy szeretné jól eladni az eddigi lakását. A megfelelő vevőt keresni ugyanis nem pusztán számokkal és feltupírozott képekkel kell.

hvg.hu hvg.hu

Nem Orbánnak építik át a Budai Várat – exkluzív részletek a várpalota felújításáról
 

Nem Orbánnak építik át a Budai Várat – exkluzív részletek a várpalota felújításáról

Ciklusokon átívelő vállalkozás lesz a Budai Vár felújítása. A Történeti Múzeum a helyén maradhat, a Magyar Nemzeti Galériának és az Országos Széchényi Könyvtárnak azonban mennie kell. Ígérik, hogy a Vár teljes területe a felújítás után is látogatható marad. Orbán és irodái már 2016-ban felköltözhetnek a Karmelita udvarba, a táncszínház pedig a Millenáris parkba költözik.

hvg.hu hvg.hu

Fotók: eltűntek a tankcsapdák a várbuszok útjából
 

Fotók: eltűntek a tankcsapdák a várbuszok útjából

Már nem kell kátyúkat kerülgetniük a Budai Várba járó buszoknak. Új kockakő burkolatot építettek ki ott, ahol elhaladnak, így a Bécsi kapu tér–Nándor utca–Kapisztrán tér–Országház utca és a Dísz tér–Tárnok utca–Fortuna utca útvonalon – írják a BKK Facebook-oldalán.

hvg.hu hvg.hu